Hétvégi kaleidoszkóp

Hetek óta izgatottan vártuk Gödöllőn a "Koronázási hétvégét". Hét hónapos friss lakosokként eddig nem lehetett részünk benne.

A színes szórólapon előre bejelöltük azokat a programokat, amiket feltétlenül meg szerettünk volna nézni. Abban is előre megegyeztünk, hogy kerékpárral megyünk, mert a kétkerekű segítségével könnyen cikázhatunk egyik helyszínről a másikra. Később be is bizonyosodott, milyen bölcs döntés volt.

Tele élménnyel tértünk haza.

Először megnéztük Erzsébet királyné koronázási ruháját a kastély dísztermében és futólag átszaladtunk pár szobán.

Bringára pattantunk és tekertünk a vasútállomásra, hogy mi is ott legyünk Ferenc József és Erzsébet királyné fogadásán. Kis késéssel befutott a királyi párt és kíséretét, valamint a Szent Koronát szállító kétmozdonyos robosztus nosztalgiagőzös. Ezt követően elindultak a fogatok és a királyi hintó is a Királyi Kastély felé.

Újra bicajra pattantunk és levágva az utat, pillanatok alatt újra végignézhettük a gyönyörű paripákat és közelről integethettünk a királyi párnak.

Kikötöttük a fémparipánkat egy fához és már hallgattuk is, hogyan fogadja Gróf Andrássy Gyula a királyi családot. A díszteremben közelről is megtekinthettük a Szent Koronát, majd szobáról szobára bebarangoltuk a kastélyt. Itt-ott belehallgathattunk egy-egy érdekes tárlatvezetésbe. Képzelőerőnket mozgósítva és a kastély berendezésének köszönhetően is izgalmas időutazásban volt részünk.

A kastély parkjából beszűrődő zene és a vendégek színes kavalkádja bennünket is kicsalt a forgatagba. A filmvilágból ismert, korabeli vásár mintájára vásározók kínálták portékájukat. Tele bukszával lehetett volna mire költeni, annyi kincs várta a látogatókat. Egy gyönyörű, fehér csipke napernyő megdobogtatta a szívem... ha behunyom a szemem, magam előtt látom, és szinte érzem, ahogy megvéd a tűző napsugártól... A lángososnál is ügyeltünk a "biztonságos" távolságra, ne ingerelje fölöslegesen a szagló- és ízlelőszerveinket. :)

Magával ragadott bennünket a gyönyörű park. A hatalmas fák, a zöld pázsit, a tiszta, friss illat.

Ahogy sétáltunk, egyszer csak a Merende Műhely és Manufaktúra érdekes csoda-világát pillantottunk meg. Mindenféle fából és természetes anyagokból készített játszóalkalmatosságok (gólyaláb, fa és fémteknő, teke, stb.), készségfejlesztő feladatok vártak kicsikre, nagyokra egyaránt. Ha mindenhol nem is, de egy-egy állomásnál hagytuk, hogy a bennünk élő gyermek kicsit kiszórakozza magát. Szóba elegyedtünk a "varázslókkal", akik megálmodói, létrehozói ennek a varázs-szigetnek. Személyükben két fantasztikus embert ismerhettünk meg, biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni velük.

Közben elrepült az idő, mindkettőnk gyomra jelezte, hogy abban az időpontban már jól szoktuk lakatni. Miközben visszasétáltunk a járgányainkhoz, hálás szívvel gondoltunk mindazokra, akiknek köszönhettük a sok szép, felemelő élményt. Belegondolni is ijesztő, hány nyugtalan éjszakájuk lehetett, mennyit idegeskedhettek, szaladgálhattak, szervezhettek, hogy minden a legnagyobb rendben történjen. Hálásan köszönjük!

Szél szárnyán suhantunk hazafelé a parkon át. Az egyik padon fehér munkaruhás férfi az oldalán feküdt... vérzett a feje. Tovább tekertünk, de egy hang megszólalt bennem. "Menj és nézd meg, mit tudsz tenni, kérdezd meg tőle, miben segíthetnél!" - megálltam, kitámasztottam a kerékpárom és odasétáltam a férfihez. Arra a kérdésemre, hogy mi történt, mitől vérzik a feje, nem válaszolt semmit. Arra viszont, hogy miben tudok segíteni, halkan csak annyit mondott: "Egy kis pénzzel, ha tud... azt megköszönöm. Ne féljen tőlem, nem bántom." Erre ért oda a férjem, aki adott is neki 200 Ft-ot... bár adhattunk volna többet! S ugyan érezni lehetett az alkoholt az ember leheletén, hatodik érzékem azt súgta, ő nem az a fajta kocsmatöltelék, vagy csavargó, aki az aluljáróban ütött-kopott, szakadt ruhában, kartondobozokon alva tölti az életét. Persze, hogy nem. Hiszen a körmei fehér festékesek voltak. Felült és beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, hogy festő, de alig van munkája... és megkeresztelt katolikus... és dolgozna, ha lehetősége lenne... de inkább nem panaszkodik. Olyan mély szomorúság, együttérzés fogott el, legszívesebben megöleltem volna... hiszen bizonytalan, kiszámíthatatlan világban élünk...

Rám nézett és azt mondta: "Úgy néz rám, mint az édesanyám!" - megfogta a kezem és kezet csókolt... könnyezett és nem győzött hálálkodni, amiért emberszámba vettük és érezte, hogy érezzük őt.

Úgy, ahogy a CEU-botrány idejében skandálta a tömeg: "Ma a CEU, holnap ki következik?" Óhatatlanul ez jutott az eszem: Ma ő...

Némán kerekeztünk hazáig, majd megmelegítettem a paprikás krumplit és megebédeltünk. Eleredt az eső... úgy vittem volna neki egy tányér meleg ételt, de gondoltam, az esőben biztos hazabaktatott, vagy behúzódott valahova. Többször eszembe jutnak szomorú szemei... bárcsak gazdag lehetnék... pár éhezőt megetethetnék!

Erzsébet királyné varázslatosan szép, 15 kg-ot nyomó koronázási ruhája...

A királyi kastély...

A Szent korona...

No komment.
No komment.