Mi végre?
"Átok vagyok-e a
világnak, Vagy szárító kötele
lelkeknek, ruháknak, kövessek-e el még
hibákat, mikor temetője
vagyok imáknak, meghallgatásra
vágyok és kihallgatásra ítéltek a világban, gyűszűnyi boldogság
amit kérek és érzem, hogy hiába. Mi végre éljek, ha létem is kérdem
és lelkem többé már nem érem, egy oldala sincs,
nem hogy két, legyen hát végem. Még kísért a szép
emlék, még nő a fű amit
vetettem, lelkem talaja a föld, amit férgek laknak, mert lelkem sekély
és kietlen. Nem terem meg rajta
áldás, csak félelem, nem az a hátas ami
elvisz végtelen messziségbe, hogy élhessem
életem. Vége a szépnek és képzeletem
rémálmai valóságként ébresztenek minden reggel.
Kérdések és válaszok. Alszol és álmodok. Vágyok egy párnára és párás szemmel nézem a változót, a társalkodóban ülök és fázok. Változik a világ és túl gyorsan suhannak az állomások, Hol szálljak le, hol nem fázok? Merre tartok és miért ázok? Nem esik eső és még is ázok, nincs hideg és még is fázok. Vannak kérdések és nincsenek válaszok..."