Nyár a télben

Kell a nap és kell a tél is,                                                                          kell a fény, még ha fél is sötétben,                                                  egyedül a szél sem él meg,                                                                adjon nyáron felüdülést, szinte kéjt is.                                                    Ha nincs nap, nincs árnyék,                                                                      ha nincs fagy, nincs mivé váljék a víz,                                                        s ha nincs íz, én csak várnék...                                                            Várnék a télre, mert hideggel hozza a halált,                                    várnék a létre, mert rideg volt a gyász,                                              várnék egy jelre, mely mindent megzaboláz                                     várnék egy választ, mely mindent megmagyaráz.

Tavaszt nem keresnék,                                                                          mert nem érdemelem meg,                                                                      ha úgy lenne, nem keresne meg, megannyi keserves gondolat.            Így van ez, s sírba tesz minden sírva szerzett emlék,                     minden méreg, minden melléktermék,                                                    mit a kín szült, amíg szendén fekve vártam a végét.                          Féltem a téltől, már nem félek semmitől,                                             nincs mit veszítenem, mint anno,                                                          Elveszett minden, ami arról tanúskodott,                                               volt itt egy apró lélek, mi most már fakó.

Most már keresném a tavaszt, de hol találjam,                                gyenge vagyok, örülök, hogy felálltam,                                                     a tél nehéz volt, de megálltam, magam elé kiálltam,                             magamra ítéletet kértem és a válaszra vártam...                                      Ki vagyok én, hogy újra zöld mezsgyén sétálva, hegyeket mászva érezzem a tavasz melegét, halljam madarai énekét?                         Miért kapnék még egy esélyt... miért kapnék ilyen esélyt...

A tavasz nem jött el, kimaradt a felhőkben,                                          azonnal jött a nyár, minden erőmmel tartottam pajzsomat,                    de fellöktek szelei...                                                                                    A szél, ami nem él meg egyedül, egy nyári estén,                                    a fény, ami többé már nem fél a sötétben...                                        Megjött a jel, megjött a válasz,

...nem jön több tél...