Korrupció - mint "szokásjog"

A szó jelentése: "Megvesztegethetőség, közéleti romlottság. Olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző - azaz büntetendő - cselekedet, amikor egy magasabb pozícióban lévő személy valamilyen ellenszolgáltatásért: pénzért, vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe, a hatáskörét kihasználva jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.

Olyan titkos ügylet, amelynek során a megvesztegetett (a bűncselekményben passzív tag) azt a látszatot kelti, mintha kötelességének érezné, az elfogadott normáknak megfelelően járna el a döntéshozatal során, valójában azonban a vesztegető (a bűncselekményben aktív tag) kívánságának megfelelően dönt valamilyen ígért vagy adott előnyért cserébe.

Jogi szabályozása a Büntető Törvénykönyv 250.§ - 254.§ szerint történik."

A hatalmával visszaélő kormány, mint egyedüli, rendszert működtető opcióként emelte legálissá ezt az "intézményt", melyben önhatalmúan szabályozza, ki juthat pályázati pénzekhez, kik nyerhetik folyamatosan a közszolgáltatási szerződéseket, kik építhetnek utakat, intézményeket, kik tölthetnek be magas, felelős vezetői posztokat, kikből lesznek/lehetnek kórházigazgatók, intézményvezetők, kik gyarapíthatják érdemtelenül és jogtalanul a vagyonukat... nemcsak uniós juttatásokból, hanem közpénzekből is. De azt is, kik kaphatnak béremelést, sőt, kik gyógyulhatnak meg.

Mivel évek óta egyre látványosabban érzékelhető ez a gátlástalan cselekedet, joggal mondhatjuk, hogy a kormány szokásává vált ez az "attitűd". Ha pedig ezeket a szokásnormákat az állami szervek törvényesen elismerik, szokásjogról beszélünk. Még szankciókat is megfogalmaznak hozzá, azonban az elszámoltatásnál, ítélkezésnél már kettősmércét alkalmaznak. A kiváltságosok, és a szűk "családhoz" tartozók esetében megtalálják azokat az indokokat, amik enyhítő vagy bocsánatos körülménynek számítanak, míg másokat pénz- és börtönbüntetéssel sújtanak. Hogy lehetséges ez? "Természetesen" úgy, hogy a legfőbb ügyészség is cinkos, őket is megmérgezte a kórság. Szégyen, hogy Magyarországon a korrupció a szokásjog körébe tartozó fogalom.

Törvények, törvénymódosítások? Lassan ott tartunk, hogy több születik belőlük egy hónap alatt Budapesten, mint gyerek. Jogállamban élünk. Minden agyon van szabályozva. Már a szabályzatnak is szabályzata van, a megalkotott törvény pedig azonnal felkínálja a kiskapuk keresését. A baj ott kezdődik, hogy a legalizált korrupció köré is szabályokat, törvényeket állítanak és így "nyugodt lelkiismerettel" űzhetik becstelen, vakmerő, mindent kockára tevő játékukat.

Nem véletlen, hogy ebben a kaotikus jogi csűrcsavarban már összemosódnak az üzleti szerződés, a vesztegetés, a lobbizás, a hálapénz és az ajándékozás fogalmai. Ha tőlük, jogot végzettektől nem várhatjuk el, hogy a helyén kezeljék a különböző üzleti ügyleteket, hogyan várjuk el a civil emberektől, hogy különbséget tegyenek közöttük? Mert a tv-ben, médiákban nem magyarázzák el nekik. Ők csak azt hallják folyamatosan és azt értik meg, hogy hol innen, hol onnan, veszélyes emberek, embertömegek támadnak "édes kis hazánkra", akik el akarják lopni tőlünk, ami a mienk, bele akarnak szólni a belügyeinkbe, tönkre akarják tenni a dübörgő gazdaságunkat, le akarják rombolni a teljesítményünket - és egyedül a tisztességes kormány, élén a vezérrel képes megvédeni Magyarországot. Éberségüket és félelemérzetüket fenntartva újabb és újabb ellenséget kell bedobni a köztudatba, nehogy megnyugodjanak a kedélyek.

Én mindezek ellenére és a mindnyájunkat megillető, méltó élet reményében, hiszek az emberek értelmi, érzelmi fejlettségében, tisztaságában, felelősségtudatában és bölcsességében. Hiszek a fiatalok erejében, lendületében, kitartásában ugyanúgy, mint az idősebb korosztály tapasztalatában, szakmai jártasságában. Hiszem, hogy helyes értékítéletünk alapján tudjuk, mi helyes, mi helytelen, jó és rossz. Hiszem, és arra vágyom, hogy a közös ügy érdekében képes összefogni az a kritikus tömeg, akik egyetértenek abban, hogy célunkat békés, törvényes úton is el tudjuk érni.

És ha az állam, a kormány nem tartja és tartatja be, nem bünteti az alapvető írott és íratlan erkölcsi normák megszegését, a közösség példamutató feladata, kötelessége, hogy a maga eszközeivel azt megtegye. Ezzel tartozunk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak, embertársainknak, és - talán nem túlzó kifejezés - az egész világnak.