Szegregálni vagy integrálni?

Ha röviden akarnánk válaszolni erre a kérdésre, azt mondhatnánk: A gyerekek képzése, oktatása, nevelése a mai oktatási rendszerben nem kielégítő, de ami a nagyobb baj, a gyermekekkel foglalkozó szakemberek képzése is bőven hagy kivetnivalót maga után. Egyre fejlődik, modernizálódik a világ, a tananyag, a tanítási módszerek viszont nem követik ezt az egyre gyorsabb változást. Még a jó képességű és "problémamentes" tanulók is több tanórán unatkoznak.

A téma azonban ennél sokkal összetettebb, a rá adható válasz is "bonyolultabb".

A mai tanító/tanárképzésnek óriási hibája van. Pedagógusaink nincsenek kellőképpen felkészítve az ilyen "nem kocka" gyerekekre. Meggyőződésem, hogy ha nagyobb óraszámban tanítanák a leendő pedagógusoknak a kooperatív tanulást, nem itt tartanánk. Mert az az oktatási módszer "CSOPORTMUNKÁRA" épít, amelyben mindenkinek fontos szerepe van, mindenki munkája számít. A tanár "csak" moderál. És az is nagyon jó benne, hogy mindenki kipróbálhatja a különböző pozíciókat (egyszer ő értelmezi a feladatot, aztán ő az ötletgyűjtő, aztán ő az írnok, aztán a képviselő, stb.)... ahogy az életben is alkalmazkodni kell egy helyzethez, egy feladathoz. És már ekkor kiderülhet, kinek mi az erőssége. És abban kell támogatni. Ezt megmondta Vekerdy Tamás is az "Egyenesen Kálmán Olgával" interjúban.

A sikerélményt adó, játékosnak tűnő "Kooperatív tanítás/tanulás" mellett könnyebben elképzelhetőnek és működőképesnek tartom az integrációt. A gyerekeket meg kell tanítani a közösségi életre és nem elszeparálni őket egy "házi tébolydába". Csakis elfogadó, őket támogató és szerető közösségben készülhetnek fel a "Való Világra". Mint ahogy már utaltam rá, megfelelő számú és kiváló képességű nevelőkre, tanítókra, tanárokra és őket segítő szakemberekre van szükség. Óvodai csoportokon és iskolai osztályokon belül tevékenykedő pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek bevonásával, hogy a kis rendbontó lássa a pozitív mintát anélkül, hogy közben az órákat zavaró viselkedése miatt folyamatos megszégyenítés, elutasítás érné és kiközösítenék az osztálytársaik.

És akkor nem beszéltünk a Balázs fiamhoz hasonló gyerekekről, akik a rájuk zúduló túlzott ingerektől "kattannak be" és lesznek kezelhetetlenek. Mint empata, tudom, mit élnek át az ilyen gyerekek. Egy átlagos ember értetlenül nézhet, miért hisztizek egy bevásárlóközpont öt méteres sorában (a rengeteg ember, a hatalmas hodály a tengernyi árukavalkádjával, a sokszor dübörgő zenéjével... menekülök... csak nagy ritkán járunk ilyen helyre, vagy a férjem megy egyedül). Az empaták, s a hozzájuk hasonlók ugyanis szűrők nélkül érzékeljük a mindenféle energiákat (jókat is, kevésbé jókat is - vegyesen... entitásokat, kóbor lelkeket, stb.), és ha nincs biztosítva számunkra a feltöltődéshez szükséges CSEND, harmónia, ROBBANUNK. "A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól" - szoktuk használni a hétköznapi életben. Hogy a közvélemény nem fogadja el, hogy élnek közöttünk különös képességgel született gyerekek/felnőttek (most nem azokra gondolok, akik képzéseken, guruktól, mesterektől tanulnak meg ilyen-olyan spiris dolgokat), még nem ment fel senkit az alól, hogy figyelmen kívül hagyja ennek lehetőségét. Nem azt állítom, hogy minden asztal tetején rohangáló és a tanórát folyamatosan zavaró diák "indigó", "kristály", "szivárvány", "Y-generációs"... de érdemes lenne az SNI-s címkézés előtt kicsit alaposabban körbejárni egy-egy esetet. Az SNI ma már szinte egy diagnózis (több szülőnél szívesen rákérdeznék: "Te most panaszkodsz vagy dicsekszel?"), amire keményen ráül a gyógyszeripar. Mielőtt félreértené valaki, nem a "próbatételes gyerkőcök" mellett és a gyógyszermaffia ellen kampányolok!

Nem győzöm hangoztatni a DIFFERENCIÁLT OKTATÁSI RENDSZER szükségességét! A képességeket, készségeket figyelembe vevő, individuumokat nevelő, elfogadó, szerető közösségek fontosságát.

A jövőben a leendő szülőket is (még a gyermekvállalás előtt) meg lehetne kínálni egy alapfokú felkészítéssel, felvilágosítással (szintén a kooperatív tanulást hívva segítségül) . A "szülőségre" felkészülés nem ott kezdődik, hogy a szülésnél milyen ritmusban vegye a kismama a levegőt és nem abban merül ki, hogy guggolva vagy vízben szeretné világra hozni a gyermekét.

Vitaindítónak szántam ezt a blogot, örömmel várom, ki, hogyan látja ezt a kérdést.