Társadalmi pantomim
Kattints az alábbi linkre és az "ugrás" utasítással eljutsz a cikkhez:
A fönti cikket olvasva a szemem előtt megjelenik a némák, a bénák és a süketek társadalma - pantomim ország, pantomim üzemmódban. Az "Ők" és "Mi" szomorú játéka...
A dramaturg "MI"ránk, a hasztalanul ordító némákra osztotta ki a pantomim művészek szerepét. "Ők" azt hiszik, hogy minden rendben van. Számukra érthetetlen és hallhatatlan mozdulataink, mosolyunk: az öröm, az elégedettség és boldogság megnyilvánulásai.
"Ők" süketek; bár látják a pantomim-előadást, de - drogos kábulatban - félrelátják, félreértik azt. Félrevezetik magukat, másokat... mindenkit. Minket is megpróbálnak...
"Ők", a bénákat már kiszámolták, leírták a játékból, díszletként használják fel/ki őket. A bénák azok, akiket emberi mivoltukban ezerszer meggyaláztak, sárba tiportak - munkanélküliek, közmunkások, devizaadósok. Mindenki, aki nem családtag, nem rokon, nem kegyelt. Aki nem "ŐK".
A bénák mára feladták. Hiába játszottak és mutogattak a végkimerülésig, mára zombikká nyomorodtak. "Ők" tudomást sem vettek róluk... "Mi" pedig vagy megfogjuk volt társaink kezét, megmutatjuk számukra a maradék reményt, visszavezetjük őket a színpadra, vagy - közömbös továbbsétálással - megadjuk nekik a kegyelemdöfést...
Az országunknyi ember tragédiájának előadásán egyelőre "Ők", a süketek ülnek a nézőtéren, szotyiznak a páholyokban. Mi csak játszunk és játszunk halálig, ők pedig leereszkedően tapsolnak.
Még meddig?
FGy, GL.