Szembesítés

Helyszín: Alagsori tárgyalószoba. Zöld falak, rácsos ablak, mindössze egy fapados ülőalkalmatosság, meg egy falra szerelt méretes óra, melynek ketyegése betölti a teret.

Bejön. Kíséret nélkül, egyedül. Hangszóró: "üljön le!"

Az ajtót kívülről becsukják. Egyedül ül a csendben. Bár nincs bezárva, ha akarna, sem tud elmenekülni, valami-valaki nem engedi... Az óra ketyeg. Ütések: másodpercenként.

Nyílik az ajtó, belép rajta a hajléktalan. Fésületlen, seprűhajú, ütött-kopott ruhájából árad az aluljáró vegyes, savanykás szaga. A széken ülő szemébe néz, és csöndben mesélni kezdi a történetét. MIÉRT? - kérdezi a végén könnyektől elhomályosuló szemmel. Miért? Nincs válasz.

Újra nyílik az ajtó. Orvosok, ápolók, asszisztensek, gyermekgondozók lépnek a szobába. Beesett arcok, szomorú tekintetek... szemeik alatt barna karikák. Megállnak a széken ülővel szemben és kétségbeesetten, de csendesen elkezdik sorolni a saját és kollégáik történetét. Mondandójuk végén ők is megkérdezik: MIÉRT?

Most tanítók, tanárok, szülők, kisdiákok, gimnazisták, egyetemisták állnak meg vele szemben. Nevetséges, felháborító tartalmú munkafüzeteket, könyveket adnak át neki olvasgatásra, miközben belekezdenek hosszú történeteikbe. Harmadszorra is elhangzik a kérdés: MIÉRT?

Devizahitelesek érkeznek... és gyászoló családtagok. Jogszabályokra, paragrafusokra hivatkozva, az eddigieknél is hosszabban sorolják a rajtuk esett igazságtalanságokat, megaláztatásokat, fájdalmukat, sérelmeiket. A végén egyszerre kérdezik: MIÉRT?

A tárgyalóban egyre kisebb a hely, de nyílik az ajtó és újabb emberek érkeznek.... és újabbak és újabbak. Munkanélküliek, közmunkára kárhoztatott, becsületesen dolgozni vágyó férfiak és nők, közalkal-mazottak, nyugdíjasok, rokkantak, civil szervezetek vezetői néznek most farkasszemet a velük szemben ülő diktátorral.

Méltóságukat el nem vesztve, fegyelmezetten várják, hogy rájuk kerüljön a sor, amikor egyesével elmondhatják a saját és családjaik életén esett becsületsértéseket, meghurcoltatásokat, ellehetetlenítéseket, törvényte-lenségeket. S egyre hangosabban zeng a MIÉRT?

Miért? Miért? Még mindig nincs válasz.

A teremben a zúgolódás suttogásra vált... a jelenlévők elcsendesednek...

Szempárbaj a felülemelkedett nemzeti lelkiismeret és egy hatalom-mérgezett, elmeháborodott tekintete között.

És nyílik az ajtó, érkezi a népes család, élen az apjával - kezében korbács.

- Most merd a szemembe hazudni, hogy értünk tetted - kar lendül..

Velőt rázó, a megsemmisülés ordítása...

- Apa... ne, MIÉRT?

Zöld falak, rácsos ablak, másodpercenkénti óraketyegés.