Horror a lépcsőházban...

Tegnap reggel üvöltő, barom "zenére" ébredtem. Egy pillanatra csodálkoztam is, mert Laci, a férjem, nagyon kellemes relaxációs zenéket szokott mostanság hallgatni. Amikor a szellemi defibrilláció hatására magamhoz tértem tudatosult bennem, hogy a nyitott ablakon át pofátlankodott be a fülsértő ricsaj. Kikeltem az ágyból és a hálónkban elkezdtem bezárni a nyílászárókat. Nagyszoba üres. Hol van az én drága társam? Szaladok a konyhába, hogy köszöntsem és jó étvágyat kívánjak neki a reggelihez. Ott sincs... csak az ordenáré, dübörgő hangzavar. Gyorsan becsuktam az ablakokat. Már épp fordultam volna ki az étkezőből, amikor meglátok az asztalon egy bűbájos üzenetet, mely világosan tudtomra adta, miért maradtam egyedül a lakásban... az agybajos zajongással - ami (mint mindjárt kiderül), keményen rányomta bélyegét a július 19-i napra.

Nyílt a bejárati ajtó és teljes nagyságában ott állt előttem a rajzocskán ábrázolt csupa-izom kerekezőm. Még közösen is vidultunk a jópofa karikatúrán, majd a gyors reggelizés után elkezdtem a heti vállalásunkhoz előkészülni.

(Nyolc hónappal ezelőtt költöztünk Gödöllőre. Tartottam tőle, hogy Lacit komolyan meg fogja viselni a váltás. Nem mindegy ugyanis egy önálló, kertes ház tulajdonosi pozícióból "visszaminősülni" és egy tizenöt lakásos társasház egyik lakójának lenni. Tudtam, hogy több dologban is más lesz. Amíg családi házban lakik az ember nyilvánvaló, hogy mindenki rendben tartja a maga portáját, de még a környékét is. A társasházban ez valahogy nem működik. A közös lépcsőház (bár mindenki használja) demarkációs vonalak képzeletbeli felrajzolásával a senki földjeként jelenik meg a lakók szemében. Hogy mindannyian összepiszkítjuk saras cipőnkkel a folyosót, a lépcsőházat? - ingerküszöb alatt marad ez a probléma... is. Hiába volt takarítási rend, kevesen vették komolyan. Éppen ezért nem vártunk a többi lakóra, jeleztük a közös képviselőnknek is, hogy a közös költség fejébe egy héten egyszer végig takarítjuk az egész lépcsőházat. Én megyek előre a partvissal, Laci pedig jön utánam a felmosó vödörrel.)

Elindultam tehát takarítóeszközeimmel fölfelé, amikor "észleltem", hogy a legfelső szinten kívül, a lépcsőházban több ablak is nyitva van és ömlik be rajtuk a meleg (sajnos nem lehet őket rendesen becsukni, folyamatosan kinyílnak - vagy, valaki állandóan kinyitja - rejtély). Föntről kezdtem, megpróbáltam a partvissal becsukni, de csak azt értem el vele, hogy a feje letörött, kibucskázott az ablakon, hatalmas koppanással leérkezett valahova. No para. Rohanás le hozzánk, hogy megnézzem, hol kötött ki a levált alkatrész. Szuper, a ház hátsó bejárati lépcsőjén landolt. Elő a fémlétra, folyosóra ki. Futás le a lószőr cuccért. Irány vissza. Fémlétra hónom alá, skera a legfelső emeletre. Ablak becsuk, yes! Indulok lefelé, hogy a létra a helyére kerüljön. Egyik kezemben a létra, a másikban a lefejezett partvisnyél. Egy pillanatnyi filmszakadás... megbotlottam, vagy a partvis nyele akadt a rovátkás linóleummal leragasztott betonlépcsőbe? - esküszöm, nem emlékszem pontosan. A fa markolat vége egyenesen a jobb mellem alá döfődött, még jó, hogy nem nyársalt fel. Pár másodpercig levegőt sem kaptam, megsemmisítő érzés volt. Ha címet kéne adni a pár perc leforgás alatt történt jelenetnek, valami ilyesmi lehetne: "A partvisnyél bosszúja". S mindezt sikerült lopakodó üzemmódban úgy teljesíteni, hogy Laci az egészről semmit nem tudott. Amikor ordítani tudtam volna a fájdalomtól, akkor is igyekeztem fegyelmezni magam - ami egy gyerekszülés után nem is akkora durranás.

Attól kezdve, hogy végeztünk a feladatunkkal (ekkorákat még nem nyögtem söprögetés közben), egész nap jegeltem a jobb mellem alatti területet. Pár bordám kapott egy hatalmas jobbegyenest, vagy jobbhorgot (?), minek hatására elég fájdalmassá vált a levegővétel. Azt mondom, adjunk hálát minden nap, minden fájdalommentes köhögésért, tüsszentésért, orrfújásért, de nevetésért is, mert ilyenkor döbbenünk rá, mekkora áldás az.

A hűtés mellett sűrűn, vastagon kenegettem Bényei Erika Ariel22 krémével, amely a sebgyógyításon kívül fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású is. Ennek köszönhetően egész nap csak 1 tbl Algoflex-et és 1 tbl Algoflex Rapid-ot kellett kiegészítésként használnom.

Őszintén megmondva, nem gondoltam volna, hogy huszonnégy órával az eset után azt tudom leírni: most már nem aggódom. Ami döbbenetes, hogy semmi külsérelmi nyoma nincs az ütésnek. Laci szerint az AVO-sok kínoztak ilyen módszerrel.

Tanulság:

1. Ha bal lábbal kelsz, a nap hátralévő részében légy óvatos!

2. Fontos a megfelelő eszközválasztás!

3. Ha nem vagy zsonglőr, könnyű eszközökkel kezdd a gyakorlást, és a lépcsőzést nehezítésként csak akkor vedd a repertoárod közé, ha egyenes terepen már csukott szemmel is megy a "mutatvány"!

+ 1 ráadás: Minden esetben őrizd meg a humorérzékedet, az a legszörnyűbb helyzetből is győztesként emel a magasba.